Zúzmara félmaraton

Beszéljünk a kudarcról is

Nagyjából minden ellene szólt. Bár az utóbbi hetek felkészülése egészen jól sikerült, a célegyenes katasztrofális lett. Csütörtökön már reggel éreztem, hogy nem kerek a dolog, bementem dolgozni, de délben haza kellett jönnöm – iszonyatosan fájt a gyomrom, hányingerem volt. Mire a lakásba értem, megérkezett a fejfájás is, amit délutánra láz is társult. Feküdtem, mint a lőtt kutya, került rám vizes borogatás, gyógyszerek, aludtam. Péntekre a láz elmúlt, de a gyomorfájás megmaradt – próbáltam pihenni. Szombatra a tesómmal volt megbeszélve egy országjárás, éreztem magam annyira jól, hogy belevágtam, vezettem kb. 600 km-t, de a gyomrom tovább rendetlenkedett. Még szombat este is gondolkodtam mi legyen, aztán úgy döntöttem elindulok, de ha nagyon rossz, feladom.

Reggel arra ébredtem, hogy még mindig zuborog a gyomrom. Esik az eső, hideg van, jeges a pálya, csodálatos. Megérkeztünk a helyszínre, hamar összerázódott kis csapatunk, rengeteg ismerőssel találkoztam. Beálltunk a rajtba, elindult a mezőny. Én szabályosan, a saját zónámba mentem, kicsivel több, mint 10 perccel az első után mi is futni kezdtünk. Utaztam abban a tempóban, aminek elégnek kellett lennie a szintidőhöz, igyekeztem figyelni a pulzusomra, és haladtam. Nem volt jó érzés a mezőny végén futni, de csak magamra igyekeztem figyelni, mert tudtam, 5 km körül elkezdek majd előzni – ez így is történt. A jeges-havas lovis rész annyira nem tetszett, de alapvetően jobb volt a pálya, mint amire vártam, magamhoz mérten jól sikerült. A második körön, a betonon igyekeztem tempósabbra váltani, futás közben is rengeteg ember biztatott, néha tényleg azt éreztem, elpityergem magam, annyira jól esett. A saját mérésem szerint bőven a szintidőn belül voltam, aztán jött a hideg zuhany.

Zúzmara félmaraton

A harmadik körre nem engedtek elindulni, mert a versenykiírás szerint bruttó időt kellett volna figyelnem, és hát hiányzott az a 10 perc, amivel később indultam el, mint az első. Ha ezt tudom, bőven tudtam volna hozni azt a kb. 2 perc eltérést, ami hiányzott. Mondhatnám, hogy szemét BSI, meg igazán nyugodtan elengedhettek volna még, hiszen bőven jöttek mögöttem is, de nem, be kellett fordulnom a célba, és befejeznem a versenyt. Nem azért, mert nem bírtam, nem azért mert feladtam. Nem voltam jól, de éreztem, hogy meg tudom csinálni, a tervezett idővel – ezért is vagyok most elképesztően csalódott.

Elsősorban magamnak okoztam csalódást. Szemét dolog azzal szembesülni, hogy nem vagyok képes mindent megcsinálni, amit eltervezek. Szar érzés azt tudni, hogy a testem nem mindig akarja azt, amit én. A futás volt az utóbbi időben az a terület, ahol ez nem érvényesült, és ez rengeteg erőt adott elviselni az élet többi területén érkező pofonokat – erre most ettől a mentsvártól is kaptam egy akkora maflást, hogy még most, órákkal később is csak kóválygok, és mindenféle hülye gondolat kavarog a fejemben. Az első persze az volt, hogy hagyom én a francba az egészet, minek is bohóckodok, soha nem leszek azon a szinten, amire vágyok, és csak nevetségessé teszem magam mások előtt. Soha nem fogom elérni azt, amit igazán szeretnék, bármennyire is áltatom magam időnként. Eszembe jut a sportág nagy és színes egyéniségének, Jamon Serranonak a szavai:
“Neked bevallom, már alig bírom az iramot, néha lesül a bőr a pofámról. Hiába, nem fiatalodom. Fájnak a visszereim, rozsdásak az ízületeim…lehet, hogy a mai az utolsó meccsem. Még hívnak, mert bohócnak jó vagyok, de ideje volna visszavonulnom. Kár is tagadni, kiöregedtem….”

Zúzmara félmaraton, hát ez nem sikerült.

One Thought to “Beszéljünk a kudarcról is”

  1. Farkas Gabor

    Fel a fejjel Zsolti!
    Nagy harcos vagy!Semmivel sem vagy kevesebb,mint mi akik teljesitettek a tavot!
    Egy hos vagy ,aki az utolso toltenyig harcol,kuzd
    En hiszem es tudomhogy el fogod erni ankituzott celjaid!
    Hsjra Neked!Orulok,hogy tudtunk talalkozni!
    Barati udvozlettel)Gabor

Leave a Comment