Jamon Serrano

– hej, hol van az a híres, nevezetes világbajnok, Jamon Serrano?
– Charlie Firpo, ezer éve nem láttalak!
– Amigo, most lebuktál, hol a fűződ?
– Ó, ne gúnyolódj velem, már nem vagyok olyan, mint amikor együtt játszottunk, nézd mit kell a fejemre tennem.
– Remekül tartod magad!
– Tartom … de Neked bevallom, már alig bírom az iramot. Néha lesül a bőr a pofámról. Hiába, nem fiatalodom. Fájnak a viszereim, rozsdásak az ízületeim…
– Szóval vénülsz.
– Lehet, hogy a mai az utolsó meccsem. Még hívnak, mert bohócnak jó vagyok, de ideje volna visszavonulnom. Kár is tagadni, kiöregedtem.
– Ne siránkozz nekem. Holnap megint Veled lesznek tele az újságok, mint a régi szép időkben.
– Jó is lenne, de a bukik már tíz az egyhez taksálnak, tudod mit jelent ez?
– Elhiszed, ha én mondom, hogy az öcsém 50000 dollárral fogadott Rád?
– 50000 dollárral? Hát akkor az öcsikéd nem normális, diliházban volna a helye.
– Ezt én is tudom, nem kell bemutatnod nekem. De ezt a tippet tőlem kapta!

Ha Spar maraton, akkor nehézségek. Úgy látszik, ez most már hagyomány lesz. Tavaly sikerült megfázni előtte, és úgy nekivágni mindkét nap 10 km-nek, aminek aztán meg is lett a böjtje. Nem lettem rosszabbul, ellenben nagyon gyengén ment a futás, és mivel vasárnap egy váltó első tagja voltam, 3 másik ember teljesítését sodortam veszélybe azért, mert idióta voltam. Év elején még az volt a terv, hogy megpróbálom idén a maratont, de már a tavasz végén látszott, hogy ezt el kell engedni – maradt megint a váltó.

Azaz, maradt volna – merthogy jöttek a nehézségek. Egyre többször és egyre jobban zavaró lett a combom, főleg 10 km fölött. A Wizz Air végül is meg lett, jó érzés volt, hogy némi rutinom már van ezen a távon is, a fájdalom, és az előző napi gyengélkedés ellenére is kényelmesen megcsináltam, megint volt időm beszélgetni, sok emberrel pacsizni. Szigligetre sajnos nem jutottam el, Budaörsön viszont idén már 2 kört mentem, ami 14 kilométer. Fájt a vége. Éreztem, hogy le kell állni, és átnézni, mi az, ami nem jó most.

– Mondd, tudod hogy áll Jamon Serrano?
– Tíz az egyhez.
– Na, én pedig most ezt az egész köteg pénzt fölteszem rá, 50000 dollárt.
– Elment az eszed? Jamon Serranonak vége, nincs semmi esélye, senki nem fogad rá. Nimfas, meg a többiek egészen biztosak benne, hogy nem fog nyerni.
– Én szeretek kockáztatni!

Őszintének kell lennem – elértem arra a szintre, amikor azért már hosszabbak a heti össz kilométerek, és ehhez nem végeztem elég lelkiismeretesen a kiegészítő dolgokat. Nem melegítettem rendesen, a nyújtások is elmaradtak, csak ímmel-ámmal hengereztem, és az erősítésre sem fektettem elég hangsúlyt – meg is lett az eredménye. Az csak egy dolog, hogy a fejlődés nem a megfelelő ütemben halad, de még bele is sérültem. Persze az sem tett jót, hogy az utóbbi 5 hétben rendkívül feszített rendben dolgozom egy melón, ami miatt gyakran 12-13 órát is gép előtt ülve töltök. Kb. egy tömb a jobb combom, és időnként a legkülönbözőbb helyekre is kisugároz. Most, hogy jobban odafigyelek rá, rohamosan javul, de még odébb van a teljes regenerálódása.

Igen, ez most a szintlépés ideje. El kell döntenem, hogy ehhez a mennyiségű futáshoz bele rakom e azt a többletmunkát, amit eddig elhanyagoltam, vagy megmaradok a teljesen kocafutó szintjén. Sokat gondolkodtam rajta az utóbbi napokban, mérlegeltem, és bár lehet, hogy a józan ész azt kellene, hogy mondja, maradjak meg ezen a szinten, de én szeretnék még elérni pár dolgot futócipőben. Éppen most kezdtem belekóstolni a terepfutásba, ami megfogott – még nem vagyunk barátok, de izgalmas, és nagyon szeretném magam kipróbálni az erdőben is, és igen, az a rohadt maraton kell. Hitegettem magam, hogy nem érdekelnek a nagy célok, a szuper idők, én nem akarok PB King lenni, de nincs mese – ha lassan is, de vannak távok, amiket le akarok győzni. A 42 kilométert mindenképpen. Közben olyan emberek állnak mellettem, akikre nem hozhatok szégyent, és csalódást sem akarok okozni azoknak, akik eddig hittek bennem – de az is igaz, hogy mindezek mellett is abbahagynám, ha én nem hinnék benne, és én nem akarnám.

– Szóval Serrano béna vénember? Sörhasat eresztett, rozsdásak az ízületei, lehet. Viszont Te Bugsy, bunkó vagy, kitömni való barom vagy, és még finom voltam. A hülyeséged félmillió dollárunkba került. Ezt ki meri megmondani a görögnek?
– Én. Csak vigyetek el hozzá, és feltálalom Neki!

Igen, eldőlt. Hagyok időt arra, hogy a combom rendbe jöjjön, addig erősítek, nyújtok, hengerezek, jógázok, amit csak lehet, és a téli alapozásra erősebben fogok visszatérni – mert jövőre meg kell csináljam. Nincs mese. Aztán majd max. jönnek a delfinek meg a sirályok, és kimentenek a bajból.

Leave a Comment