Tűzszekerek

Ahogy ígértem, ezentúl más jellegű tartalmakat is megtalálhattok itt a blogon. Aki ismer régebbről tudhatja, hogy hosszú évek óta vagyok a filmek szerelmese, jó ideig vezettem műsorokat mozis témában, írtam kritikákat dögivel, volt saját oldalam – sajnos az utóbbi időben ez kicsit háttérbe szorult, de ez persze nem jelenti azt, hogy nem is nézek semmit azóta. Igyekszem a nagy kedvenceimet bemutatni, lehetőleg olyanokat, amik kapcsolódnak így-úgy az alaptémáimhoz, vagyis lesz itt bőven sportfilm, de azért persze kitekintünk más irányokba is. Mi mással is lehetne ezt a sorozatot kezdeni, mint minden futós filmek legismertebbjével – jöjjön a Tűzszekerek.

Szerintem nincs olyan iskola az országban, ahol nem csendült volna már fel legalább egy rendezvényen Vangelis zenéje – mint ahogy elég ritkán lehet látni olyan filmes montázst is, amiből kimarad a parton futó fehér ruhás férfiak jelenete. Hugh Hudson 1981-es filmje az 1924-es, párizsi olimpián részt vevő, Nagy Brtianniából komoly elvárásokkal érkező atlétikai csapat futóit mutatja be – és bepillantást nyújt a korszak társadalmi berendezkedésébe is.

Tűzszekerek

Három teljesen eltérő helyzetből érkező atléta is bekerül a csapatba. Harold Abrams (Ben Cross) tehetős, de zsidó családból származik. Bár bejut a cambridge-i egyetemre,  a családja miatt komoly előítéletekkel kell szembenéznie. Lord Birkenhead (Nigel Havers) szintén az intézmény tanulója, az igazi aranyifjú nemes, akinek tényleg semmi gondja nem lehet az életben. Eric Liddell (Ian Charleson) skót misszionárius és rögbi játékos, akiről kiderül, a futópályán is megállja helyét. Három tehetség, teljesen eltérő motivációval. Abrams mindent alárendel a futásnak, és eszközként tekint rá, hogy a londoni elit el- és befogadja származása ellenére, Birkenhead pusztán úri passzióból fut, és számára csak egy amolyan önigazolás és szórakozás a sport, míg Liddell Isten ajándékának tekinti gyorsaságát, és a pályán elért eredményeit használja hitének terjesztéséhez. Abrams és Liddell egy távon indulna az Olimpián, az előválogatón össze is csapnak, ahol a skót legyőzi riválisát, aki ezek után még elszántabban küzd a győzelemért, felfogadja a kor egyik legismertebb edzőjét, és megkezdik a felkészülést az ötkarikás játékokra. A francia fővárosban azonban előfutamokat is rendeznek a király távon, vagyis a 100 méteres férfi síkfutásban, amit vasárnap tartanak. Abrams előtt ott lebeg, hogy visszavághat legnagyobb honi riválisának, Liddellnek viszont a hitével kell szembe mennie, ha indulni szeretne, hiszen vasárnap nem futhat. Megoldhatatlan feladat, amibe még a királyi család is belebonyolódik – és felmerül a nagy kérdés, mi a fontosabb, a hit vagy a birodalmi korona ereje?

Hudson Colin Welland művéből készítette el a filmet, amely a maga idejében 4 Oscar szobrot gyűjtött be. A Tűzszekerek megkapta a legjobb fim díját is. Mivel egy megtörtént eseményt dolgoz fel, nagy meglepetés persze nem érheti a nézőt, ráadásul az ilyenkor szokásos, apró módosításokból is kevesebbet kapunk – de ez talán nem is nagy baj ebben az esetben. Maga a Tűzszekerek mai mércével nézve (mégiscsak egy 38 éves filmről beszélünk) lassúnak tűnhet, és bizonyos értelemben az is, ami furcsa paradoxon egy olyan világról, ahol a tizedmásodpercek döntenek. Ügyesen egyensúlyoz a sportfilm és a társadalmi helyzeteket bemutató dráma között, de nem áll egyetlen oldalra sem, nem fogalmaz önálló véleményt, csak ránk borítja az olimpiai eszme alapvetéseit, amit történetesen az 1924-es Olimpián vezettek be:  Citius, Altius, Fortius (Gyorsabban, Magasabbra, Erősebben). Nyilvánvaló, hogy a három szereplő ezeket az elveket egészen más szempont miatt követi, de végül is, mindannyiuk motivációja ebben csúcsosodik ki. Kapunk ízelítőt a sportszerűségből, az ellenfeleket megillető tiszteletből, a sportot már ekkor is behálózó politikáról – tulajdonképpen az ötkarikás világjátékok semmit sem változott azóta, csak sokkal nagyobb lett, és mára inkább kezd hasonlítani egy szórakoztató showra.

Tűzszekerek

Pontosan ennek a lineáris történetmesélésnek köszönhető viszont, hogy nem akarja a rendező túlmagyarázni az alap mondanivalót, vagyis hogy teljesen mindegy, milyen motivációval indul is neki az ember, ha minden tőle telhetőt megtesz a sikerért, akkor ott lehet a legjobbak között, de azért Birkenhead karakteréval azt is megüzeni, hogy van, amikor nem szabad véresen komolyan venni ezt az egész élsport világot, és persze elpuffantja a legnagyobb közhelyet is, miszerint nem mindig a győzelem a legfontosabb dolog. A képi világ sem túl eseménydús, de mára klasszikus jeleneteket láthatunk, ennyire erős kezdést kevés film tud produkálni, mint a Vangelis zenére tengerparton futó csapat képe.

A Tűzszekerek alapfilm, nem csak futóknak. Bár sok újat nem tud adni, de jó így látni és szembesülni azzal, hogy mennyire fontos az embernek megtalálni a saját motivációját az élet bármely területén, de még fontosabb aztán ahhoz ragaszkodni, és kitartani mellette. Szánj rá két órát az életedből, ha még nem láttad, vagy csak nézd meg újra egy esős délutánon, ha már nem tudtál kimenni futni!

Leave a Comment